A TOP 3 lottós hiba, amit el kell kerülnie, ha nyerni akar az EuroMillions-szal

EuroMillions

Manapság emberek milliói próbálják ki magukat a lottózásban és igyekeznek élni az eséllyel, hogy eurómilliókat vigyenek haza. Nos, soha nem tudhatja mikor talál Önre a szerencse és mikor nyerheti meg az a hatalmas jutalmat, amiről mindig is álmodott. Ha eldöntötte, hogy beszerezz egy értékes lottószelvényt, például az EuroMillions lottószelvényét, akkor igazán nem az számít, hogy már évek óta játszik-e vagy újonc, a győzelemhez egy igen különleges út vezet, ezen kell végigmennie. Az emberek több, mint a fele ugyanazokat a gyakori hibákat követik el, mint például babonásak lesznek, amikor a számok kiválasztására kerül a sor, ez pedig valójában növeli a kudarc esélyeit. Nem baj, ha valaki babonás vagy válogatós, amikor éppen a szelvényét váltja meg. Teljesen mindegy hogyan csinálja, a lényeg, hogy mindenfajta hiba nélkül tegye mindezt, mert akkor biztos a győzelem.

Tehát, itt van a top három lottózás közben leggyakrabban elkövetett hiba. E három dolog hatalmas változásokat indukálhat a pénzügyi helyzetében és megóvhatja attól, hogy a megtakarításaiból milliókat veszítsen el. Miután elolvasta ezt a cikket, a lottó megnyerésének TOP 5 módszeréről szólót is fussa át, ezzel növelheti az esélyeit a lottójátékok világában.

Azt gondolni, hogy az Ön lottószámai szerencsések

Gondolkozott már valaha azon, hogy a lottókon a hatalmas főnyereményeken, miért osztozik mindig több ember? Próbálta már valaha megfejteni, hogy mi ennek a valódi indoka? Nos, a válasz valójában pofonegyszerű, az emberek 80-90%-a aszerint választja ki a lottószámait, hogy melyek a szerencsét hozó számai. Rengetegen folyamatosan azokkal a szerencseszámokkal váltanak szelvényeket. Ezek a szerencseszámok sokszor valakinek a születési dátuma vagy egy évforduló esetleg valamilyen különleges esemény időpontja. Így már nem lehet nagyon meglepő, hogy ezeknek az embereknek meg kell osztozniuk a nyereményükön másokkal, akik szintén ezen taktika szerint játszottak. Ez az EuroMillions esetében is megfigyelhető, hogy eurómilliók kerültek felosztásra, a legutolsó EuroMillions sorsolások alkalmával. Tehát fontos észben tartani, hogy figyelmesnek és megfontoltnak kell lennie, amikor megválasztja a lottószámait a szelvényen és nem csak 1 és 31 közötti fontos dátumokat preferálva.

Valamilyen sajátos minta alapján választani a számokat

A második emberek által leggyakrabban elkövetett hiba, hogy valamiféle szokatlan logika alapján választanak számokat. Elkezdik kielemezni a sorsolások eredményeit és összefüggéseket vélnek felfedezni. Ők úgy vélik, hogy a lottószámokat racionális alapon kell megjelölni. Jóllehet, a számok különböző numerikus minták alapján történő kiválasztása, minden csak éppen nem logikus. Tegyük fel, hogy az emberek szívesebben választanak ilyen mintákat az EuroMillions lottószelvények számának kiválasztásakor. Ebben az esetben, a nyeremény begyűjtésének az esélye lecsökken, míg annak a valószínűsége, hogy másokkal osztozni kell a pénzen erősen megnövekszik.

Az alacsonyabb értékű főnyereményeket figyelmen kívül hagyni

Csak a legnagyobb nyereményekre való koncentráció, az a hiba, amit a legtöbben elkövetnek.A legtöbb ember csak a nagyösszegű lottónyereményeket kíséri figyelemmel. Bár a gigantikus főnyeremények megkérdőjelezhetetlenül vonzóbbak tudnak lenni, nem szabad figyelmen kívül hagyni a kisebbeket sem. Az embereknek a kisebb értékű pénzdíjakra is figyelmet kell fordítaniuk és mindig emlékezniük kell, hogy a nagyobb nyeremények esetében több ellenféllel kell megküzdeniük. És ezeknek a kisebb értékű nyereményeknek a begyűjtése növelni fogja a játékosok lelkesedését és folyamatosan inspirálni fogja arra, hogy a helyes döntéseket meghozva fektesse be a pénzét a továbbiakban is. Sőt mi több ahogyan az elnyerhető összeg emelkedik, úgy egyre több játékos fog lottószelvényt venni, ami minimalizálni fogja az esélyét az egyszemélyes győzelemnek. Még akkor is, ha az adott játékos mindenkinél pontosabban találta el a számokat, az esélye annak, hogy meg kell osztoznia a nyereményt másokkal sokkal valószínűbb. Ráadásul az emberek segítségül hívhatják az előző sorsolások eredményeit, éppen ezért ne felejtse el ellenőrizni az aktuálisat, mielőtt meghozza a végső döntést.

Ezek volnának tehát a leggyakrabban lottózás közben elkövetett hibák. És amikor egy profi lottószindikátusról van szó, akkor muszáj okosan döntenie. Ezek az apró részletek fogják megnövelni a nyerési esélyeket és helyesen csinálni a dolgokat, amíg még nem késő.

LottoPark app

Lottopark .apk
Google Play
App Store

OK