Hogyan játszható és nyerhető meg a MegaMillions?

MegaMillions online

Az amerikai MegaMillions lottó a világ egyik legcsábítóbb lottójátéka. Minden egyes sorolás tömegek érdeklődését vonzza magához, hiszen ilyenkor, kivétel nélkül, hatalmas összegek nyerhetőek meg. Tudja, hogyan kell a MegaMillions-szal játszani? Ma, többet is el szeretnénk árulni erről a híres játékról, olyan témákat is érintve, mint a MegaMillions főnyereménye vagy hogy hogyan nyerhet online lottózással. Bízunk benne, hogy a cikkünk elolvasását követően, ki fogja választani a nyerő számait, megveszi a lottószelvényt és várni fogja a következő MegaMillions eredményeket.

Mi a MegaMillions?

Ez az USA második legnagyobb numerikus lottója. A legelső a Powerball lottó, ami hasonlóan népszerű. A cikk következő részében arra is megpróbálunk majd válaszolni, hogy melyiket könnyebb megnyerni a Powerball-t vagy a MegaMillions-t. De először összpontosítsunk a MegaMillions lottóra. 1996-ban indították útjára a lottót, amit a kezdetekben még ’The Big Game’-nek (A nagy játék) neveztek. Minden sorsolásra péntekenként került sor. 2002 óta azonban MegaMillions-ra cserélték a hivatalos elnevezését.

Hogyan működik a MegaMillions?

A MegaMillions-szal a hagyományos módon 44 államban, illetve Columbia körzetében és a Virgin-szigeteken lehet játszani. Ezekben az államokban rengeteg árusítópontot talál az ember, ahol az amerikai lottó hagyományos, papír sorsjegyeit lehet megvenni.

Hogyan működik a MegaMillions? 5 számot kell kiválasztania 1 és 70 között és még egyet 1 és 25 között. Borzasztóan sok kombináció létezik! Ha meg akarja ütni a főnyereményt a MegaMillions-ban, akkor mindegyik számot helyesen el kell találnia. Természetesen, akkor sem kell aggódnod, ha a MegaMillions sorsolásán nem mindegyik számot találta el! Viszont a másodlagos nyeremények is eléggé érdekfeszítőek. Próbálkozzon újra és ragadja meg a lehetőséget arra, hogy Ön legyen a következő MegaMillions nyertes.

Hogyan működik a MegaMillions-nál, amikor megnyeri a főnyereményt? Akárcsak a Powerball-ban, a nyereményt itt is két módon lehet felvenni. A győztes egyösszegben kézhez kaphatja, miután minden járulék és adó levonásra került, illetve dönthet a részletkifizetés mellett is. Ebben az esetben a fődíjat 30 évre lebontva éves részletekben utalják ki. Van bármi kételye a MegaMillions működését illetően? Bízzon bennünk, a legnagyobb amerikai lottótársaságnak ez egy bevett folyamat.

MegaMillions sorsolás – mikor és hol?

MegaMillions egy amerikai lottó, így nyilvánvalóan a sorsolások is az USA-ban zajlanak. Minden sorsolásra Atlantában (Georgia) kerül sor és a TV, valamint az Internet is közvetíti. A MegaMillions hetente kétszer van, kedden és pénteken helyi idő szerint éjjel 11-kor. Egyértelműen ki kell emelnünk, hogy a MegaMillions sorsolások tisztaságát egy speciális bizottság felügyeli, amely a számhúzások zökkenőmentes lebonyolításáért felelős, hogy minden az odavonatkozó előírásoknak megfelelően történjen.

MegaMillions főnyeremény

A MegaMillions nyereményei nagyon vonzóak. Minden sorsoláskor esélye van elvinni a nagy pénzt és ez az oka annak, amiért a játékosok a világ minden táján szeretik ezt a lottót. A főnyeremény minimális összege 15 000 000 dollár. Abban az esetben, ha senkinek nem lett telitalálata a sorsolást követően a nyereményalap a következő MegaMillions sorsolásra tovább növekszik. Egyáltalán nem könnyű ezen a lottón nyerni, tehát gyakran hosszú időn keresztül halmozódik a pénz. Hangsúlyozni kell, hogy a MegaMillions főnyereménye nincs egy összegben maximalizálva, egészen addig gyűlhet, míg valaki el nem viszi. Tudni szeretné, hogy mi a valaha volt legnagyobb MegaMillions főnyeremény? 2018. október 23.-án egy szerencsés nyertes Dél-Karolinából 1 537 000 000 dollárt vihetett haza. El tud ekkora nyereményt képzelni? Le merjük fogadni, hogy már elgondolkodott azon, hogy nyerhet a MegaMillions-szal online? Ne aggódjon, adunk néhány tanácsot.

Hogyan játszható a MegaMillions?

Már felvilágosítottuk azzal kapcsolatban, hogyan lottózhat a hagyományos módon az USA-ban. El kell látogatni egy árusítópontra, a papír szelvényen be kell ikszelnie a nyerőszámait, odaadni a kasszásnak, kifizetni a hivatalos szelvényt, ezután csak meg kell várnia a MegaMillions sorsolását. Hogyan játsszon a MegaMillions-szal, hogy legyen esélye a győzelemre? A legfontosabb szabály, hogy legyen következetes és ne hagyjon ki egyetlen sorsolást sem. Ne mondjon le a játékról, ha meg akarja nyerni a pénzt. Úgy hisszük, minden MegaMillions győztes meg tudja erősíteni azt a tényt, miszerint a lottózás türelmet igényel és a lehető legegyszerűbb út a nyeréshez, ha minden sorsoláson részt vesz. Minden sorsolás egy új esély az amerikai lottó fődíjának elnyerésére.

El kell döntenie, hogy egyedül szeretne játszani vagy esetleg a lottó szerelmeseinek egy csoportához csatlakozva. Ne feledje minél többen fognak össze, annál nagyobb a rendelkezésre álló költségvetés a lottószelvények megvásárlásához. Hogyan játssza a MegaMillions-t csapatban? A csapat minden tagjának meg kell neveznie a saját számait vagy a vezető maga nevezheti meg a nyerőszámokat. Minden résztvevőnek bele kell adnia a maga részét a költségvetésbe, hogy a szelvények megvásárlásra kerülhessenek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mikor megnyerik a MegaMillions főnyereményét, ezt a csapat összes tagja között kell elosztani.

MegaMillions lottó online

Már tudja mit jelent, az USA-ban hagyományos formában lottózni, amely csak itt érhető el. Ám ez azt is jelentené, hogy aki nem az USA-ban él, az nem is játszhat a világ egyik legnagyobb numerikus lottójával? Természetesen Ön is beszállhat! A mi weboldalunkon is elérhető a MegaMillions online formában. Hogyan játszható a MegaMillions az Interneten keresztül? Ön kiválasztja a szerencseszámait és mi megvesszük Önnek az USA valamelyik államában a MegaMillions eredeti sorsjegyét. A MegaMillions online játszva biztonságos?

Igen, ha megbízható és gyakorlott honlapot választ. Kiterjedt tapasztalattal rendelkezünk a lottószelvények ügyfeleink részére történő beszerzésében. A lottópiacon való sokéves működésünk során már rengetegszer segíthettünk az ügyfeleinknek a numerikus lottón elnyert összegeket begyűjteni. Rengeteg játékosunknak hozott a MegaMillions igazán nagy szerencsét. Ne feledje a MegaMillions lottót online játszva bármikor és bárhol elérheti. Minden, amire szüksége lesz az az Internethez csatlakozó számítógép vagy telefon. Ez egy igazán egyszerű és kényelmes megoldás.

Hogyan nyerhet a MegaMillions-szal?

Már tudja, hogyan játszhat a MegaMillions-szal, de talán azt is szeretné tudni, hogy hogyan nyerhet a MegaMillions-szal. Van rá néhány mód, hogy növelni tudja Amerika egyik legnépszerűbb lottójátékában a pénzdíjak megszerzésének az esélyét.

  • Mindig válassza ugyanazokat a számokat – Önön múlik, hogyan választja ki a saját szerencseszámait. Ha azonban egyszer összeállította a MegaMillions lottóhoz a számsorát, maradjon következetes és minden sorsoláson válassza ugyanazokat. Ne változtasson a számain, mert ha változtat és a régi számsorával nyerhetett volna, soha nem fogja megbocsájtani magának.
  • Legyenek saját nyerőszámai – Ha olyan számsort szeretne választani, ami már nyert a MegaMillions történetében, akkor erről a megoldásról mindenképpen szeretnénk lebeszélni. Válassza ki a saját nyerőszámait, mert semelyik lottó történetében nem volt arra példa, hogy ugyanaz a számsor kétszer előfordult volna.
  • Ne válasszon egymást követő számokat – Mi nem ajánljuk az egymást követő számokat sem. A MegaMillions-ban 70 szám közül kell kiválasztani ötöt. Ha csak születésnapi dátumokat, évfordulókat vagy névnapokat vesz alapul, akkor csak 1 és 31 között tud számokat kiválasztani, a hónapok hossza miatt. Tehát egyértelműen egyetlen számot sem fog bejelölni 32 és 70 között. Ne vesztegesse el az esélyét és válasszon 1 és 70 között.
  • Ne dőljön be az ’arany lottórendszereknek’– Hogyan nyerhet egy olyan rendszerrel a MegaMillions-on, ami azt állítja, hogy léteznek olyanok, hogy „forró számok” vagy olyan számok, amelyek biztosan nem kerülnek kiválasztásra? A MegaMillions egy 100%-ig szerencsejáték, így minden számnak ugyanannyi esélye van arra, hogy a soroláson kiválasztásra kerüljön. Ha valaki mégis azt állítja, hogy megtalálta a nyerő szisztémát, akkor Ő miért nem MegaMillions nyertes már?

Melyikkel egyszerűbb nyerni a Powerball-lal vagy a MegaMillions-szal?

Hogy őszinték legyünk rengeteg kérdést kapunk ahhoz kapcsolódóan, hogy melyik játékkal – a Powerball-lal vagy a MegaMillions-szal – könnyebb nyerni. Nagyon nehéz erre válaszolni, mert mindkét lottó rengeteg lehetőséget kínál és a lottószelvényeken a nyerő számoknak a végtelen kombinációja található. Nem ok nélkül döntögetnek csúcsokat ezeknek a lottónak a főnyereményei. A legdrágább telitalálat a MegaMillions-on 1 537 000 000 dollárt ért, a Powerball lottón egyszer 1 586 000 000 dollár volt a főnyeremény. Ha az alapján akarjuk megválaszolni ezt a kérdést, hogy melyik lottón nagyobb a helyes számsor eltalálásának az esélye, akkor:

A MegaMillions lottón az Ön nyerésének az esélye 1:302 575 350.

Míg a Powerball lottón 1:292 201 338.

MegaMillions nyeremény– mit kerüljön el?

A legtöbb ember, amikor nyer a lottón, meg szeretné osztani a boldogságát az egész világgal. Sajnos, rengeteg MegaMillions győztes is elkövette ezt a hibát és később nagyon megbánta. Tartsa észben, hogy nem kürtölheti szét a nyereményének a hírét. Rengeteg őszintétlen ember van a világon, aki ki akarja használni és hasznot akarnak majd húzni a MegaMillions hozta szerencséjét és a nyereményét. Ne vegyen rögtön drága autókat, házat vagy luxus ékszereket. Győződjön meg róla, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy Ön nyerte meg a nagy pénzt. A csalók odakint vannak és lesben állnak. Nagyon hamar, biztonságos beruházási ajánlatokkal fognak előállni vagy azt mondják, hogy kezelésre van szükségük, esetleg karitatív célokra fordítanák a pénzt. Rengeteg MegaMillions győztes vált csalók és rossz emberek áldozatává.

MegaMillions eredmények

Most, hogy tudja hogyan játszhat MegaMillions lottót online, talán arra is kíváncsi, hogyan tudja megnézni a MegaMillions eredményeit.
Ez rendkívül egyszerű. Minden MegaMillions sorsolást követően meg fogja találni az eredményeket a weboldalunkon. A rendszerünk automatikusan letölti a MegaMillions hivatalos eredményeit a lottót lebonyolító szervezet hivatalos oldaláról. Gyorsan naprakész lehet a legfrissebb sorsolási eredményekből.

Kifejezetten a saját játékosaink részére, készítettünk egy lottóarchívumot. Itt minden korábbi MegaMillions sorsolásnak megtalálja az eredményét. Például, visszakeresheti, hogy mely számok kerültek kiválasztásra a MegaMillions sorsolásán januárban, ehhez hasonló adatokat velünk nagyon könnyen megtalálhat. Reméljük készen áll, hogy a MegaMillons-szal online lottózzon és kellően elhivatott, hogy Ön legyen a következő MegaMillions nyertes, aki magáénak tudhatja a főnyereményt. Megosztottuk Önnel, hogy hogyan játsszon, hogy növelni tudja a nyerésének az esélyét, így itt az ideje, hogy fel is használja ezeket a tippeket és versenybe szálljon a MegaMillions következő fődíjáért. Csak nézzen utána mennyi pénzt gyűjthet be a következő sorsolás alkalmával és válassza ki a nyerőszámait! Ha bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal. Más lottójátékokkal is játszhat online – csak keressen rá a legérdekesebb online lottójátékok listájára és válasszon ki legalább egyet a LottoPark-on.

Érdeklik az európai lottók? Ezen az oldalon megtudhatja, hogyan játszhat EuroMillions lottót online. Olvasson körültekintően és válassza ki a szerencseszámait.

LottoPark app

Lottopark .apk
Google Play
App Store

OK